A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma megelőző régészeti feltárást folytatott Sárospatakon, a keleti várfal mellett, ahol egy 17. századi bőrfeldolgozó műhely maradványa került elő, gazdag leletanyaggal.
Sárospatak Város Önkormányzata a "Vízi kapu előtti terület fejlesztési terve" keretében 2006. decemberében nagyszabású beruházásba kezdett. A beruházással érintett terület a sárospataki vártól északra, a Bodrog hídjától délre fekvő, a folyó és a keleti várfal közé eső terület, amelyre az egykori Vízi kapu nyílik. A fejlesztés során egy állandó jellegű szabadtéri színpad készül nézőtérrel, továbbá egy kiszolgáló épület pénztárral, illemhelyekkel. Mivel a beruházással érintett terület műemléki és régészeti szempontból kiemelt jelentőségű, a tervezett létesítmények kivitelezése megelőző régészeti feltárás után kezdődhetett meg. Ennek első ütemében került sor 2006. december 11-től 2007. január 10-ig a Retel-utca 361. helyrajzi számú telken álló, újjáépítése után a létesítményeket kiszolgáló Kósa-ház régészeti kutatására.
A 20. század elején épült, korábban pékségként működő ház hosszú évek óta romosan, elhagyottan állt, a beruházás kezdetén az épületből csak a falak egy része maradt meg. A ház keleti fala ráépült a várárok ellenfalára. A tervezők az új épület tömegformálásával igyekeztek igazodni annak archív fotókon felismerhető megjelenéséhez. Mivel eredetileg alápincézett volt, ezt a rekonstrukciónál figyelembe vették a tervezők, a pinceszinten raktárhelyiségek létesülnek. Az új épület tulajdonképpen a régi újjáépítése, azonos alaprajzi kontúrokkal, a régészeti feltárás során így csak az épületbelső kutatására szorítkozhattunk.
A régészeti feltárás megkezdése előtt tereprendezés zajlott, majd ezt követően került sor a ház pincéjében lévő jelentékeny méretű modern kori szemetes feltöltés gépi erővel történő eltávolítására. A pinceszint a Retel-utca mostani szintjéhez képest - 400 cm-re került elő. Kissé szabálytalan téglalap alakú, K-i falát a várárok ellenfala alkotja, alapterülete 84 m². Eredetileg középen két részre volt osztva, erre utal a feltárt, 50 cm. vastag osztófal alapja. Ezt az osztófalat később visszabontották. A két pincerésznek külön lejárata is volt, a Ny-i pincerészt az udvarról lehetett megközelíteni, a K-i rész lejárata pedig az épületbelsőből nyílott. A pince keményre letaposott padlójáig gép szedte ki a szemetes feltöltést, majd innentől mintegy 30 cm mélységig simítókanállal nyeste a felületet. Ekkor észleltük a visszabontott osztófal alapozását, valamint az agyagos altalajba beásott struktúrák foltját (1. kép, 2. kép). Egy kisebb beásást észleltünk az É-i fal közepén, melyet mind a pincefal, mind pedig az osztófal alapozása elmetszett (1.objektum). Egy nagyobb, alaktalanabb, organikus anyagban gazdag sötét betöltés pedig a K- i pincerészben mutatkozott (2. objektum).
Az 1. objektum egy nagyobb méretű, szabályos kör alakú, szűkülő oldalú, lapos fenekű gödör, mélysége a nyesett felszíntől 110 cm. Az agyagos altalajba vájva alakították ki. Déli oldalát tártuk fel, északi része kívül esik a pincefalon. Feltárt méretei: 280 x 160 cm. Laza szerkezetű, apróköves, helyenként erősen faszenes betöltéséből viszonylag kevés 17. századi háztartási hulladék került elő (3. kép). Leletanyagában lábasok, fazekak, korsók töredékei fordulnak elő, valamint terülőmustrás motívummal díszített habán kályhacsempe-töredékek.
A 2. objektum méretei eltérnek a felszíni nyeséskor megfigyelt foltjának méretétől. Ennek oka, hogy D-i részét egy változó vastagságú, apróköves, világosbarna réteg fedte. Az agyagos altalajba ásott nagyméretű objektumnak sajnos csak egy részletét tudtuk feltárni, hiszen majdnem minden irányban "túlnyúlt" a pince alapterületén, egyedül K-i szélének lehatárolására nyílt mód. Az objektum alja DNy-i irányban erősen lejtett. Legmélyebb feltárt része 560 cm-re volt a jelenkori utcaszinttől. K-i részen elmetszette a pince osztófalának alapozása. Betöltése a törmelékes, világosbarna fedőréteg, valamint egy laza szerkezetű sárgásbarna réteg alatt egy változó vastagságú, fekete, szerves anyagban igen gazdag réteg volt, mely alatt egy jól elkülönülő, kékesszürke, agyagos betöltés jelentkezett (4. kép). Noha a két alsó réteg azonos jellegű leletanyagot tartalmazott, a fekete, jellegzetes szúrós szagú betöltésben volt az objektum leletanyagának 85 %-a.
Az innen előkerült leletek egy bőrfeldolgozó műhelyre utalnak. Az ezres nagyságrendű bőrlelet egy részét lábbeli maradványok (talpak, sarkok, felsőrészek) teszik ki (5. kép, 6. kép, 7. kép, 8. kép, 9. kép). Több csizmatalp sarokvasalással, két csizmasarok pedig sarkantyúval együtt látott napvilágot (10. kép, 11. kép, 12. kép, 13. kép). Ezenkívül mintegy félszáz különböző formájú és méretű talpvasalás került elő (13. kép). Néhány felsőrészen aranyozás nyomát lehetett megfigyelni. Említést érdemel egy félkör alakú, két lyukkal ellátott 3.5 cm átmérőjű aranylemez, mely talán csizmaorra való díszítés volt. (14. kép). A bőrleletek másik jelentős számú csoportja különböző, mintákból levágott hulladékbőrből áll (15. kép ). A bőrleletekhez hasonló mennyiségben került elő állatcsont a feltárás során, ezek túlnyomó többségét szarvasmarha koponya és szarvcsap teszi ki. Speciális csoportját képezik az előkerült leleteknek a szerszámok, eszközök. Olló, fűrész, különböző méretű árak, tűk mellett kések (16. kép, 17. kép, 18. kép, 19. kép), fából esztergált szerszámnyelek láttak napvilágot (20. kép). Művelődéstörténeti szempontból különösen jelentős tárgy az a csontból készült simítókés, melynek egyik oldalán egy bajszos, mentét viselő férfialak karcolt rajza látható (21. kép, 22. kép). A bontás során a fent említett leletek és minimális 17. századi kerámiatöredék mellett egy pénz került elő, az organikus leletekben gazdag fekete rétegből, III. (Vasa) Zsigmond 1624-es verete (23. kép). Noha a szóban forgó objektumnak a csekély méretű feltárási terület miatt sem a pontos formáját, sem a kiterjedését nem sikerült tisztázni, a feltárt részletéből előkerült egyedi leletanyag alapján egy 17. század első felében működött csizmadiaműhely maradványának határozzuk meg. Jelentőségét elsősorban a bontás során előkerült tárgyi anyag adja.
A Kósa-házban végzett kutatás további célja volt a keleti várárok ellenfalának vizsgálata. Ennek érdekében a fallal párhuzamosan egy 2 m széles kutatóárkot nyitottunk, s a fal belső oldalán az agyagos altalajig mélyültünk (24. kép). A pince déli fala alatt hagyott metszetfalban kora-újkori feltöltési rétegek jelentkeztek. A várárok ellenfalát mindenfajta alapozás nélkül a kötött agyagos talajra építették, majd eltüntetve a terep erős lejtését a Bodrog felé, belső oldalát feltöltötték. Ennek a feltöltésnek a szintjét jelöli a kutatóárok mellett megfigyelt összefüggő, habarcsos felszín kisebb részlete, mely egy 17. századi külső járószint lehetett (25. kép). A fölötte lévő törmelékes, laza réteg bontásából 17. századi kerámiatöredékek és ugyancsak III. (Vasa) Zsigmond 1624-es verete került elő. A kutatóárok alján elért altalajban negatív struktúrák foltja nem mutatkozott, a területen szórványként sem került elő 17. századitól korábbi leletanyag.
