A két egri leltárnál könnyebb magyarázatot adni a magas korátlagra, mivel a várat elfoglalása után az oszmánok nagy valószínűséggel a hosszú háború harcaiban zsákmányolt, tehát még a 16. században öntött lövegekkel erősítették meg (1688-ban 45-ből 38, 1690-ben 41-ből 35 db származott a 16. századból). Sőt, mindkét leltárban előfordul egy 1482-ben készült Haubitz is.1 A 17. század második feléből származó többi inventárium, elsősorban Kassa, Murány, Szendrő esetében a pénzhiány mellett talán abban kell keresnünk a magas korátlag okát, hogy ezek a várak nem feküdtek a törökellenes harcok első vonalában, tehát az elhasználódás és a fluktuáció is kisebb lehetett.2 Az ott elhelyezkedő erődítményeknél, mint Érsekújvár, Ónod, Végles, ez az érték lényegesen kisebb. Patak és Tokaj, illetve Divény tüzérségét viszont az I. Rákóczi György által 1630 és 1648 között, illetve a Balassák által az 1660-as években öntetett nagyszámú löveg „fiatalította” meg.

A 16-17. századi lövegek természetesen nemcsak a csövet jelentették, hanem számos egyéb alkatrészt és tartozékot. Közülük a lafetta legalább olyan fontos része a lövegnek, mint a cső, hiszen ez teszi lehetővé a mozgást és a célzást (a 19-23. képek a lafetta fejlődésének fő típusait mutatják be). A lövegtalp összesen két oldalból, négy-öt, azokat összekötő deszkából, a tengelyből, a két kerékből, továbbá az ezeket rögzítő, összefogó és védő vasalatokból, szegekből, csapokból, gyűrűkből állt, számuk összesen meghaladta a százat (24-25. kép).3kerekek az ágyú legsérülékenyebb részét jelentették,4 így szinte minden nagyobb leltárban találunk belőlük, valamint a készítésükhöz, javításukhoz szükséges vasalásokból és faanyagokból tartalékot. Az ágyúkerék legfontosabb ismérve a sok vasalás mellett az, hogy küllői a tengelyre nem merőlegesen állnak, hanem a löveg hossztengelyéhez képest kifelé dőltek. Ez a kialakítás állítólag jóval rugalmasabbá tette a kereket (26-27. kép).5 A

A mozsarakhoz másfajta, többnyire kerék nélküli lafettákat használtak. Ennek egyszerű a magyarázata: a magas szögtartományban történő lövéskor a visszarúgó erő a tengelyt és a kerekeket darabokra törte volna, amelyeket ezért sokkal erősebbre kellett volna méretezni, ami a nagyobb kaliberű példányoknál már csaknem kivitelezhetetlen volt (28. kép).6

Hogy ezen kívül mi minden kellett egy löveg működtetéséhez, azt Johann Jacobi von Wallhausen, a korszak jeles katonai teoretikusa 1617-ben megjelent művében példásan elősorolta: töltőkanál, tisztító vagy pemete, döröklő, vonókötél, emelő, ékek, kecskeláb vagy szeghúzó, véddeszka a célzáshoz, lőporos hordó, hűtővíztartó hordó vagy cseber, kartácsszelence, kanóc, kanóctartó, báránybőr, felporzó, kalibermérce, mindenféle tű, körző, golyóhúzó, golyófúró, függőón, derékszög, szögmérő, reszelő, kalapács, fogó, olló, fúró, bárd, balta, fűrész, tűzszerszám (29. kép).7 A lista persze nem teljes, mert mindehhez még hozzá kell számítanunk a lövegek mozgatásához (30-31. kép), fogatolásához (32-33. kép), szállításához (34. kép), a tüzelőállások megépítéséhez szükséges szerszámokat is.8

Mint korábban már utaltam rá, hogy véleményem szerint a nagyobb erődítmények egyfajta hadiüzemnek is tekinthetők, ahol jelentős javító-karbantartó munka folyt. Ezt igazolja, hogy a leltárak és a várak csaknem felében megtalálhatóak az ott működő mesteremberek szerszámai és eszközei, valamint a munkájukhoz szükséges nyersanyagok egy jelentős része is. A leggyakoribb a kovácsok említése, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen mind a fegyverzet, mind az építmények, és természetesen a mindennapi használati tárgyak készítésében és javításában elengedhetetlenül fontos szerepet játszottak. Lakatosokat viszont csak fele annyi esetben írtak össze, főként a 17. századi inventáriumokban, ami talán arra utalhat, hogy sok esetben az ő munkájukat is a kovácsok végezték el. A fával dolgozó mesteremberek közül legtöbbször az ácsokkal és a bognárokkal találkozunk, az előbbiek az épületeknél, az utóbbiak a szállítóeszközöknél végeztek alapvetően fontos munkát.

Ha a mondott mesterségeket a tűzfegyverek működtetése szempontjából vizsgáljuk, láthatjuk, hogy tevékenységük az ágyúk esetében nélkülözhetetlen, minthogy a leltárak szerint a csövön kívül minden alkatrész, szerszám és eszköz gyorsan amortizálódott, pusztult, tönkrement. A lövegtalpak, az emelők fa alkatrészeit az ácsok készítették, kivéve persze az ágyúkerekeket, amelyeket a bognárok gyártottak. Az ezekhez szükséges pántok, vasalások, szegek, láncok, karikák, rudak a kovácsok keze alól kerültek ki. Több leltár bizonyítja, hogy a kovácsok olykor a megrepedt ágyúkat is megpróbálták javítani, mégpedig olymódon, hogy a sérült részre vasgyűrűket kovácsoltak.

A várleltárak és más korabeli források a most csupán érintőlegesen ismertetett adatokon túlmenően hatalmas mennyiségű információt hordoznak a tüzérséggel kapcsolatban. Hiszen most szót sem ejtettem a lőporgyártásról és lövedékek különböző fajtáiról, nem is beszélve atüzérség szervezetéről, és magukról a tüzérekről. Nélkülük ugyebár a tüzérség működésképtelen. Csak két példa: Pálffy Géza nemrég egy unicumnak számító tüzérutasítást talált, magam pedig bécsi kutatóutam során az ismert Ssicha hadmérnöktől egy részletes leírást leltem a szatmári lőpormalom építéséről. Mindez arra utal, hogy még nagyon sok munka áll előttünk ahhoz, hogy pontosabban megismerjük egyfelől a nagy egészet, a törökellenes védelmi rendszert, s azon belül egy fontos részt, a tűzfegyverek helyét és szerepét a védelemben.

1 Eger, 1688. 235r., Eger, 1690. 82r.

2 Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy pl. a 17. századi kassai leltárak nem a falakon, hanem a hadszertárban álló lövegeket sorolták fel, amelyek ílymódon csak az ottani készletek állandóságát mutatják. Eger és Munkács leltárai viszont bizonyosan a falakon levő ágyúkat sorolják fel. Elképzelhető, hogy ezek ismeretében, pl. Kassát illetően, változna az összkép.

3 Dilich, 1967. I. 444., kép a 442-443. között, Ruscellum, 1620. 16-17., Wallhausen, 1617. 35., 37., 40., ill. a 4. és 5. kép.

4 A vasalás fontosságát hangsúlyozta az 1550. évi murányi hiánylista is, mondván, hogy a vasalatlan kerék és lafetta nagyobb erőhatásra könnyen széttörik. MOL MKA E 156 U et C. Fasc. 97. No. 16. fol. 3r.

5 L. Furttenbach, 1627. 30. sz. rajzmellékletét, Miethen, 1683. 15. képét.

6 Inventáriumainkban is akadt néhány kerekes mozsártalp: „Eötödik egy Moruay Vas Mosar, ... kett kereken minden szerszamaual, 11 funt keöuet uett.”, ill. „Egy Rez Mosar, elseö kett vasatlan kerekeuel ...”. Sempte, 1626. 6r. Az utóbbi mintha arra utalna, hogy a mozsár négy keréken állt volna, vagyis várlafettán. L. még: „1 Eißnen Morser Auf Redern.” Szentgyörgy, 1555. 17r.

7 „Der Carthaunen Zugehoer ist Die Ladetschauffel, Wischer oder Feger, Stamper oder Stosser, Handtseyle, Hebel, Keyle, Ein Geißfuß, Ein Frontal deß absehens, Brillen, Kühlfaß oder Zuber, Cartha-usen, Lunthen, Lunthen Ruthe, Ein Schaff Fell, Zuendpulver Horn, Caliberstab, Allerley Nadlen, Compaß oder Zirckel, Kugel Zieher, Kugel Außbohrer, Kugel Lupffer, Bleywage, Ein Richtscheidt, Ein Quadrant, Ein Cartabon, Feyle, Hamer, Zange, ein Scheer, Bohrer, Axte, Beyle, Seege, etc. Ein Feuerzeug vnd dero was mehr nötig”. (A két kurzív szedésű kifejezés még megfejtésre vár.) Wallhausen, 1617. 38. Siemienowicz a tüzér eszközeit ekképp sorolja fel: „ein gerechten MaßStab, einen Circul, zwey RaumNadel und ein Bohrer, das Zuendloch auffzubohren, und ein klein Feile. ... ein wol verwahrte PulverFlaschen oder Horn, mit guten Zuend Pulver, ... einen abgetheileten Quadranten von Maessing oder Holz, zum Auffsatz und Richtung der Stueck. ... einen guten Feuerzeug mit auffgebundenen Wachs-Licht. ... einen langen, wie auch ein kurtzen LuntenStock oder Zuend-Ruthen, damit man Feuer gibt. ... einen Bogen Circul zum visitiren und untersuchen der Stueck, ... einen Fuerschlag und staehlerne Zunge, auch Kugelzieher, auch eine Holzschraube, und Greiffzang, die gluende Kugel anzugreiffen und zu laden, bey jedem Stueck auch ein Kugelbohr.” Siemienowicz, 1676. II. 9.

8 A lövegek tartozékaira l.: Iványi, 1927. 352-362.