Zempléni Nemzetiségek
2005.

Az államalkotó magyarság jelentős véráldozatokat szenvedett a XVI-XVII. században, településterülte összébb szorult. A másfél évszázados török uralom s a folyamatos fegyveres összecsapások alaposan megváltoztatták az ország, s benne vidékünk, a Kárpát-medence északkeleti régiója népességének nemzetiségi összetételét. A gyéren lakott országrészek szervezett és spontán vándormozgalmak révén népesedtek be, az új letelepülők sok esetben más nyelvet beszélők, nem ritkán a határon túlról érkezők. A bevándorlásokat az uralkodó és a földesurak ösztönözték, soltészek, kenézek szervezték. A XVIII. század végére a telepítések, az ország újjáépítése eredményeként soknemzetiségű országgá vált hazánk. Jól tükrözte ezt a folyamatot Zemplén megye megváltozott lakossága is, mely a történelmi Magyarország nagy területű megyéinek egyike volt, a galíciai határszéltől, egészen a Tisza vidékéig terült el.
Régiónkban a nemzetiségi lakosság bevándorlása korábban elkezdődött. A pásztor és földműves ruszinok beköltözése az addig lakatlan Északkeleti-Kárpátokba, a gyepü területekre a XIII. századtól zajlott Galíciából, Bukovinából. Bevándorlásuk a XVIII. századig tartott. A zempléni, beregi, máramarosi hegyekből a török hadjárat alatt elpusztult síkvidéki területekre is leereszkedtek a XVI-XVIII. századtól. Ekkor jelentek meg falvaik a Zempléni-hegységben (Komlóska, Mogyoróska, Baskó, Végardó, Filkeháza, Mikóháza, Rudabányácska, Mátyásháza), s szórványaik a Hegyalján létrehozván a nyelvszigeteket. Kezdetben a görögkeleti egyház hívei voltak, 1646-ban valósult meg az egyházi unió körükben, s lettek görög katolikusok. A regéci-, sárospataki uradalomba költözésük a Rákóczi-család birtoklása idejére esik. Az itt letelepülők a család Sáros megyei uradalmaiból (Nagysáros, Makovica) érkeztek. Ragaszkodásuk Rákóczihoz patriarchális, hűségük legendás Magyarország iránt. Ők a "gens fidelissima"-
II Rákóczi Ferenc nevezte őket a „legkedvesebb és leghívebb népének”, 1703-ban ők álltak elsőként a szabadságharc mellé.
A turóci, liptói részeken élő szlávokat tekinthetjük a szlovákok őseinek. Előbb a településeket követő fokozatos, terület szerinti elkülönülésnek, majd az egységesülésnek lehetünk tanúi a XIX. században kibontakozott nemzeti ébredés által. A Zempléni-hegység területére spontán vándormozgalmak és szervezett betelepítés által érkeztek a szlovákok a XVII-XIX. században. Településeik létrejötte leginkább a főúri alapítású üveghuták létrejöttéhez köthető. Az elsőt II. Rákóczi Ferenc alapította Óhután (1698), a regéci uradalom területén. Az első hutásmester lengyel volt, a makovicai uradalom területén működő üveghutából érkezett. Később ez a huta a nagy fafelhasználás miatt többször helyet változtatott (Újhuta, Középhuta), de egészen 1916-ig működött. A Károlyi-család több üveghutát alapított a füzéri uradalomban, az irtványtelepülésekbe iparosokként szlovákokat telepített: Hollóháza, Nagyhuta, Vágáshuta, Kishuta.
Az üveghuták lakosságának az üveggyáron, erdei munkán kívül egyéb kereseti lehetősége nem volt. A földterület nem adott biztos megélhetést a szlovák lakosságnak, ezért kényszerültek a férfiak vándoripart, az asszonyok vándorkereskedelmet folytatni. Az asszonyok a gyárban vásárolt árut háton szállították a vásárlóknak. Ugyanezt tették a férfiak az ablaküveggel, megtanulták az ablaküvegezést is, s mint vándoriparos dolgoztak. A hátukra vett rekeszbe, "krosnyába" 40-50 kg üveganyagot helyeztek. A XIX. század elején szinte elárasztottak a Hegyalját és a Bodrogközt az olcsón dolgozó hutai ablakosok, az Alföldre is eljutattak. A XIX. században az üveghuták bezártak, átalakultak. Újabb vándormunka, a drótos mesterség vált meghatározóvá a szlovákok körében. Cserép- és fémedényeket egyaránt javítottak, erősítettek. Sokuk az Alföldet és Északkelet-Magyarországot is bejárta, egyesek eljutatták dél-cseh, dél-német területekre is. Vándormunkájukra az 1970-es évekig szükség volt.

A svábok két hullámban telepedtek be a Hegyaljára. Az első hullám Mária Terézia uralkodása, Trautson herceg birtoklása idejében, 1750 körül érkezett. Szervezett magánföldesúri betelepítés eredményeként jött létre Rátka (pusztatelepülés helyén), Trautsonfalva (a mai Hercegkút), Károlyfalva. Utóbbi két település helyét Sárospatak határából szakították ki. Az ekkor érkezők összefüggő területekről érkeztek Trautson herceg kezdeményezésére. Nyelvileg, szokásilag egységes települések jöttek létre. A telepítés célja a korabeli megfogalmazás szerint az elnéptelenedett vidék benépesítése, a munka megindítása, a katolikus hit terjesztése. A letelepülők német törvények és szokások szerint élhetnek új hazájukban, az állami és a földesúri szolgáltatások terén kedvezményeket kaptak. A második hullám az 1785-90 között időszakban érkezett, a II. József uralkodása alatt zajlott telepítés elsősorban állami birtokokra irányult: Rátka, Hosszúláz, Marcinfalva, Sima, Józseffalva.
Józseffalva közvetlenül Sárospatakhoz kapcsolódva jött létre 1785-ben, s 1912-ig önálló település volt. Jól szervezett telepítés eredményeként jött létre: előre kimérték a telkeket,
10 hold szántóföldet és 4 hold rétet adtak felszereléssel, igásállattal. A falunak nem volt egységes határa, szántói, rétjei szétszóródtak. 32 család alapította az Újpatakként is nevezett Józseffalvát, családtagokkal együtt kb. 200-an lehettek. Házasságkötések révén rokonsági kapcsolatokat ápoltak a hercegkútiakkal. Egy évszázadig őrizték őseik anyanyelvét, sváb öntudatuk, szokásaik, mély vallásosságuk a XX. századig megmaradt. A XX. század második felében Sárospatak magába olvasztotta az egykori "falut". Az elhaltak helyére idegenek költöztek, s majdnem elfejtettük Józseffalvát. Az elmúlt évtizedben lelkes helybeliek elkezdték összegyűjteni a tárgyi és képi emlékeket. Az utolsó pillanatot megragadva igyekeznek megőrizni egy 220 esztendős település, hagyományát. A ma is itt élők, az elszármazottak s mi mindannyian leszünk gazdagabbak, ha a tetteket siker koronázza, s Józseffalva neve újra tartalmat nyer!

A középkori királyi erdőispánsághoz tartozó erdőóvók falva, Ardó, a XVII. századtól Végardó néven szerep a forrásokban. A XVI. században a tősgyökeres magyar lakosság mellett már találkozhatunk a dézsmajegyzékekben ruszinokkal is. A XVII-XVIII. század fordulója nagy változásokat, hozott: új lakosok érkeztek és csak néhány család maradt a korábbi népességből. Nem tisztázott még, hogy Trautson herceg szervezett telepítése révén került ide 1720 körül a zömében ruszin lakosság, avagy természetes migráció során, hiszen a hegyaljai szőlők munkaerő szükséglete észak-zempléni falvakból számos munkást igényelt. A falu kevert etnicitása továbbra is megmaradt, amit jól tükröz a felekezeti megoszlás.
A XIX. században több mint 50%-a görög katolikus volt, ami jól tükrözi a ruszin eredetet. A 40% római katolikus lakosság magyar, szlovák és lengyel származású.
A magyar nyelvű Sárospatak mellett jól elkülönült a falu, az itt használt "orosz" nyelvvel, amit az 1960-as évekig használtak, de meg kell jegyezni azt is, hogy a kétnyelvűség a legkorábbi időszaktól jellemző volt Végardóra.

Kiállításunk a 220 esztendeje létrejött Józseffalvát köszönti!