Kassai kovácsremekek

Az iparművészet elfeledett területe a kovács- és lakatosművesség. A korábban fontos iparág újrafelfedezésének lehetünk tanúi napjainkban. Kiállításunk célja, hogy bemutassa a „fekete mesterségek“, azaz a kovácsmesterség fejlődését. Természetesen a teljességre nem vállalkozhatunk. Előnyben részesítettük azokat, amelyek kihasználták a mesterség adta lehetőségeket – a kovács- és lakatosművességet. Több ezer éves történetük folyamán, soron követhetjük az alkotó műszaki gondolkodás és az egyes művészeti stílusok fejlődésének törvényszerűségeit. A kiállított együttes bemutatja azokat a kovács- és lakatos termékeket, amelyeket folyamatosan használtak a 14-18. század között.

A kovács- és lakatosművesség a társadalom fogyasztási igényeinek megnövekedésével tökélesedett és más önálló mesterségekbe is beolvadt. A középkorban a lakatosság különvált a kovácsművességtől. A lakatosok zárszerkezeteket, kulcsokat, bútor- és épületvereteket, sőt kezdetben puska- és óraszerkezeteket is készítettek. Később a lakatosoktól kiváltak a puskások, az órások és a sarkantyúkészítők. A legrégibb lakatoscéh Kassán alakult meg 1461-ben, majd a 16. században ezt követték a pozsonyi, késmárki, nyitrai, besztercebányai céhek. Fontos kiemelnünk a 17-18. században a Besztercebányához közeli Radvány jelentőségét, ahonnan függőlakatokat szállítottak Magyarország minden területére.
A lakatosok a céheken belül szigorú előírások alapján tanultak. A céhszabályzatok három-négyéves tanulóévet írtak elő, amelyen belül vándorlegényként külföldi gyakorlaton is részt kellett venniük. A segéd e feltételek betartása, majd háromévi kötelező gyakorlat és a nagykorúság elérése után kérelmezhette a mestermunka elkészítését, amely két részből állt:
a rajzolás és a mestermunka elkészítése egy kijelölt mester felügyelete alatt.
A lakatosok amellett, hogy gyakorlottan dolgozták fel a fémet, jeleskedtek a mechanikus szerkezetek készítésében is. Elmés zárszerkezeteket, lakatokat és toronyóra-szerkezeteket gyártottak.
A kovácsok és lakatosok elengedhetetlen munkaeszköze volt a  mintafüzet, amely a tárgyak kivitelezésének kimeríthetetlen forrását jelentette.

A kovácsmesterség misztikus jellege emberemlékezet óta lenyűgöző. A jellegtelen kőzet feldolgozásának titka, amely hasznos és szépséges tárgyakat hoz létre. A vas olvasztásánál és kovácsolásánál használt rejtelmes eljárások az izzadt és izmos „varázslókat“ misztikus lényekkel hozták kapcsolatba.

A 19. században élő francia rézmetszőt, Eugéne-Marie-Luis Chiqueta-t is ez misztikus jelleg ihlette meg. A metszeten az engedetlen asszonyokat engedelmes felességé kovácsolják át – az ábrázolás az örök házastársi probléma ötletes allegóriája.

„Ti szerencsétlenek, akiket untat, a mai asszonyok szeszélyessége,
akik meg vagytok győződve arról, hogy már soha nem változnak meg,
hozzátok el őket műhelyünkbe.

Bármi is legyen fejükben,
kalapács vagy reszelő segítségével
úrrá lesztek rajtuk.

Műhelyünk sosem tátong üresen,
a világ minden tájáról van megbízónk,
24 órán át nyitva tartunk, mindenkinek segítünk.

Hajón, lovon és taligán vezetik hozzánk a nőket,
és így éjjel nappal
dolgozunk az egyre elhatalmasodó tökéletlenségükön.”

A Hernád folyó szabályozásakor 1942 őszén, a volt malom téren, fontos leletekre bukkantak. A három hónapos aprólékos ásatás során bebizonyosodott, hogy egy hamisító pénzverdéjét tárták fel.
A műhely tulajdonosa látszólag kovácsmesterséggel foglalkozott, aki különböző szerszámokat és búcsútárgyakat – medalionokat, gyűrűket, szobrocskákat – is készített. A szerszámok mesterjellel vannak ellátva.
A műhely Bocskai és Bethlen korában kezdte el működését. A több mint másfélezer darabból álló leletet, a Felső-Magyarországi Rákóczi Múzeumba szállították. Százéves működés után, 1713-ban szűnt meg.